Egy jobb világról

Ma a Marketing kurzus zárásaként arról beszéltem az egyetemistáimnak, hogyan építünk márkát, milyen elvek mentén tudunk egy jobb világot teremteni. Álltam a katedrán, és ledöbbenve hallgattam, ahogy ezek a 18-20 éves fiatalok egy sötét és kilátástalan jövőt festettek maguknak. Ma nehéz már hinni is a fiataloknak.  Eszembe jutott, hogy 20 évvel ezelőtt én mertem egy jobb világról álmodni. Mertem kimondani még akkor is, ha sok-sok bántás ért is ezért. Azt nem feltétlenül tudtam persze, hogyan érem el az álmaimat, de hittem benne és mentem, tanultam olyanoktól, akik már azt az életet élték, amit én magamnak szántam.

Mennyi minden volt, amivel megharcoltam…

  • Már gyerekként is ügyes és okos voltam, amivel kivívtam mások irigységét
  • Kicsiként is bátran szót emeltem olyan dolgok ellen, amelyek nem megfelelően működtek
  • Mindig hajtott valami, egyre jobb életre törekedtem
  • Elváltam, el akartam válni
  • Közgazdászként, nőként nem vagyok elég jó az üzleti életben

Mennyi mindent tanultam ez alatt az idő alatt…

  • A verbális bántalmazás és az irigység kéz a kézben jár
  • A határozott és bátor kommunikáció nagyképűségnek
  • Az önmegvalósítási vágy pénzéhségnek
  • A boldogságra való törekvés kurvaságnak tűnhet egyesek szemében
  • Amikor vállalkozol valaminek a megteremtésére, az nem mindig sikerül elsőre és a legjobban

És ma megértettem, hogy mindezek azt a tartást adják számomra, amivel magabiztosan azt tudtam mondani a fiataloknak, hogy igen, tudom, miért gondolod így. Elmondom, én hogyan csináltam, hogyan fejlesztettem a személyiségemet és a képességeimet.

  • Hogyan fektetem le az énhatáraimat és ha kellett, hogyan zártam ki embereket az életemből
  • Hogyan használom az asszertív és kedves kommunikációt a konfliktusokban is
  • Hogyan alakítottam ki a munkáimat, amelyek értéket adnak másoknak és teljesen független egzisztenciát eredményeznek
  • Hogyan találtam meg a boldogságot a különböző szerepeimben
  • Hogyan kezelem azt, amikor valami nem úgy megy, ahogyan elterveztem

Ma szuperhősökről beszéltünk. Mert azok vagyunk. Azok tudunk lenni, ha a legnehezebb körülmények között is, jó emberek maradunk. Hiszünk egy jobb világban, a kreativitásban, az etikusságban, a tiszteletben, a bátorságba, az egyenrangúságban… És a hiten túl úgy hozzuk meg a döntéseinket, hogy nemet mondunk a tiszteletlen, etikátlan, bántó helyzetekre és nem engedjük be ezeket az életünkbe.

  • Nem engedünk be bárkit a privát szféránk mélységeibe, de ugyanakkor mutatunk belőle valamit (a pletykálkodó, másokat kibeszélő emberek, összejövetelek nagy ívben kerülendők)
  • Nem kérkedünk az életünkkel, de ugyanakkor büszkén mutatjuk meg az eredményeinket (a social media platformok egyensúlyban történő használata kifejezetten hatékony eszköz saját magad építésében)
  • Nemet mondunk a “szexuális ellenszolgáltatásokra” (párkapcsolatban élők, sőt nős férfiak is bepróbálkoznak, írnak, hátha…)
  • Nemet mondunk a méltatlan kapcsolatokra, helyzetekre (a függőségi, kiszolgáltatottsági viszony fenntartásáért egyesek semmilyen perverzitástól nem riadnak vissza)
  • Nemet mondunk az írott és íratlan szabályok áthágására (magunk és mások idejét, döntéseit tiszteljük)
  • Nem bántunk tudatosan senkit szavak szintjén sem (önuralom, érzelmi intelligencia, feltétel nélküli szeretet)

Ma az emberközpontú gazdaságról és társadalmi marketingről beszélgettünk… Egy jobb világról…

MI MAGUNK

Egyensúly az életben!

A Modern Healthy Lifestyle oldal az a hely, ahol az egészséges életmódról szakmai szervezetek által ellenőrzött információkat találsz annak érdekében, hogy a lehető legtovább meg tudd őrizni az egészségedet, az egyensúlyodat az életterületeiden.

MEGOSZTÁS

KATEGÓRIÁK

KIEMELT BEJEGYZÉSEK

CÍMKÉK

HÍRDETÉS

KREATÍV STÚDIÓ

WEB&PRINT

Nézz bele az eddigi munkáinkba és keress minket bizalommal.